Az elmúlt hetekben mindannyian megtapasztaltuk az új típusú koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket. A következő időszakban is rendkívül fontos, hogy aki teheti, maradjon otthon, mivel a személyes kapcsolatok korlátozása hozzájárul ahhoz, hogy közösségünkben kevesebben fertőződjenek meg.Előfordul azonban, hogy el kell hagynunk otthonainkat, dolgozni, vásárolni, gyógyszertárba kell mennünk, ilnyekor is törekedjünk a fertőzés terjesztésének csökkentésére. A teljes felhívás a mellékel dokumentumban található meg.
Az úgynevezett „UNOKÁZÓS” csalás minden évben a közkedvelt bűnelkövetési módszerek között szerepel. A csalók, közeli hozzátartozónak kiadva magukat hívják fel telefonon az idős embereket és valamilyen okra, például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt vagy pénzzé tehető értéket csalnak ki tőlük.
Az "Együtt a Gyermekekért" Család- és Gyermekjóléti Szolgálat továbbra is biztosítja a településen élők számára a család- és gyermekjóléti szolgáltatás elérhetőségét, de a 40/2020. (III.11.) Kormány rendelet értelmében, az országos koronavírus helyzetre való tekintettel, kérjük a tisztelt Lakosságot, hogy munkatársainkkal telefonon vagy elektronikus úton (Skype, Messenger, Viber, e-mail stb.) tartsák a kapcsolatot!
A kormány által meghirdetett, koronavírus okán bevezetett vészhelyzettel kapcsolatban ideiglenes orvosi rendelési szabályzatot vezetünk be. Az országos helyzet változása függvényében a szabályzat változhat, amennyiben változik úgy azt ugyanitt az önkormányzat weboldalán közzétesszük, illetve a rendelő kapuján kifüggesztjük.
Sződ Község Önkormányzata vászon szájmaszkok varrásához önkéntes segítőket keres.
Kérem a Tisztelt Szülőket, hogy az alábbi nyilatkozatot kitöltve legkésőbb 2020.03.26-án 16.00 óráig a szodkonyha@szod.hu e-mailcímre visszaküldeni szíveskedjenek.
2020. április 4–5, 18–19 és 25–26 közötti időszakban módosított menetrend lép életbe a Budapest – Szob – Štúrovo vasútvonalon.
Tájékoztatjuk Sződ község lakosságát, hogy a meghirdetett elektronikaihulladék-begyűjtés – a fennálló helyzetre tekintettel – bizonytalan időre felfüggesztésre kerül.
A kormány által meghirdetett, koronavírus okán bevezetett vészhelyzettel kapcsolatban ideiglenes orvosi rendelési szabályzatot vezetünk be. Az országos helyzet változása függvényében a szabályzat változhat, amennyiben változik úgy azt ugyanitt az önkormányzat weboldalán közzétesszük, illetve a rendelő kapuján kifüggesztjük.
Fontos és aktuális információk az egészségügyi ellátással kapcsolatban.
A kormány által meghirdetett, koronavírus okán bevezetett vészhelyzettel kapcsolatban ideiglenes orvosi rendelési szabályzatot vezetünk be. Az országos helyzet változása függvényében a szabályzat változhat, amennyiben változik úgy azt ugyanitt az önkormányzat weboldalán közzétesszük, illetve a rendelő kapuján kifüggesztjük.
Kalendárium
2020. április 9.
2020. április
HKSZCSPSZV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930123
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
áp
10
Rendkívüli változások a koronavírussal kapcsolatban
áp
11

12

13

14
Rendkívüli ügyfélfogadási szünet a Polgármesteri Hivatalban

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

01

02

03

04

05

06

07

08

09

31

5.103.570 látogató
Kötelező tájékoztatás

A települést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Támogatja Magyar Élelmiszerbank Egyesület logó