Anyák napja a Nyuszi csoportban
[Sződi Csupafül Óvoda és Mini Bölcsőde]
Nálunk az Anyák napja az egyik esti fürdésnél kezdődött. Az újabb és újabb versek mellett, egyszer csak felcsendült az első édesanyáknak szóló mondóka. Én meghatódva hallgattam és már akkor tudtam, messze még az a nap és sokszor fogom addig még hallani a különféle versikéket, de a könnyeimet nehéz lesz visszatartani. Aztán egyik nap végre megkaptam a kisfiam által készített Anyák napi meghívót.

Az a csütörtök más volt, mint a többi: kíváncsian és gombóccal a torkomban érkeztem az óvodába. Hiába volt még sok idő három óráig, az épület előtt már gyülekeztek az anyukák, apukák, testvérek és nagyszülők, izgatottan várva a kapunyitást. Miután mi, anyukák leültünk a tornaterem első két sorába, nem csak nálam, másoknál is előkerült a zsebkendő, pedig még hosszú percek választottak el minket a műsor kezdésétől. Aztán egyszer csak felcsendült az ismerős Halász Judit hangja és a vonatozva érkező gyerekek apró lépéseinek kopogása. A Nyuszi csoportosok, kerek egészet alkotva, a velük dolgozó felnőttekkel együtt elkezdték Anyák Napi köszöntőjüket. Gyerekhangok töltötték be a teret: ki mosolygósan, ki megszeppenve vagy éppen sírásra görbülő szájjal, ki harsogva vagy szerényebben verselt, énekelt és végezte a mozgásokat, amik a mondókákat kísérték.


Még hosszan néztem volna Őt, Őket, de hamar elrepült az idő: a záró éneknél a gyerekek átadták a székek alá rejtett ajándékukat, majd közös ölbeli mondókázással zárult az első anyák napi műsor.

Azt gondolom, ez a nap nem csak rólunk, anyukákról (és nagymamákról), ugyanannyira a gyerekekről és a csoportban nap, mint nap velük dolgozó felnőttekről is szólt. Arról, miként lehet valódi közösséggé formálni néhány hónap leforgása alatt egy csoportot, ahol a derű, a szeretetteljes légkör, a bizalom és az egymásra odafigyelés, mind alappillérei ennek az összehangolt szereplésnek.

Nagyrónai Judit
Nyuszi csoportos szülő
Kalendárium
2019. december 14.
2019. december
HKSZCSPSZV
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

5.040.284 látogató
Kötelező tájékoztatás

A települést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Támogatja Magyar Élelmiszerbank Egyesület logó