A Mikulásnál, Budapesten
[Sződi „Csupafül” Óvoda és Mini Bölcsőde]
Ebben az évben is meghívást kapott óvodánk két csoportja a budapesti ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja által megrendezésre kerülő Mikulás napi mini KRESZ versenyre, zenés műsorra.
Mikulás – Mini KRESZ

Ebben az évben is meghívást kapott óvodánk két csoportja a budapesti ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja által megrendezésre kerülő Mikulás napi mini KRESZ versenyre, zenés műsorra. A kedves fogadtatás után óvodásaink örömmel mutatták be tudásukat a felállított pályán, ki rolleren, ki pedig már kétkerekű kerékpáron. Majd egy kis „észtorna” következett, ahol feladatlapokat oldottak meg a gyerekek: a nagyobbak a labirintusos feladatlapot választották, a többiek az árnykereső és kakukktojás játékos keresésében jeleskedtek. A sikeres megoldásokért ajándékot kaptak, melyeket maguk választhattak ki. Munkájuk jutalmaként a Mikulással is találkozhattak, aki mesélt, majd táncolt a jelenlévő gyerekekkel. Szaloncukrot osztogatott, de ami ennél is jobban megörvendeztette a gyerekeket, közvetlen közelről láthatták, sőt beszélgetett velük, válaszolt a kérdéseikre! Természetesen a Mikulás csomag sem hiányozhatott az ajándékok közül!



Sőt, azok a gyermekeink, akik idén nem vehettek részt a rendezvényen, szintén részesülnek ajándékban, vendéglátóink jóvoltából.

A nap sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a gyermekek visszajelzései: –„Nagyon jól éreztem magam! Ez a nap volt a legjobb nap! Nagyon szeretem a Mikulást!”



“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”
(Albert Schweitzer)




Köszönjük a budapesti ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja minden dolgozójának, hogy a mai a rendezvényen részt vehettünk, s a felajánlásukkal óvodásaink mindennapjait szebbé teszik!


Pillangó és Méhecske csoportos gyerekek,
óvodapedagógusok
Kalendárium
2018. október 19.
2018. október
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
4.766.994 látogató
Kötelező tájékoztatás

A települést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Támogatja Magyar Élelmiszerbank Egyesület logó