Adventi készülődés a Katica csoportban
[Sződi „Csupafül” Óvoda és Mini Bölcsőde]
Idén is elérkezett a gyermekek körében a legjobban várt időszak, az adventi készülődés időszaka.
A katica csoportban december első napján került megrendezésre az adventi nyílt nap, mind a gyermekek mind pedig a szülők legnagyobb örömére. Ilyenkor a gyermekek a szüleikkel közösen alkothatnak a karácsonyhoz kapcsolódóan különböző asztali, ajtó –illetve karácsonyfadíszeket, mely már hagyománnyá vált az óvodánkban. Erre a napra a gyerekek az óvó nénikkel már hetekkel korábban elkezdik az előkészületeket, hogy amikor mi szülők is megérkezünk, minden zökkenőmentesen történhessen.



(További felvételek a képekre kattintva érhetők el.)

A mostani alkalommal még különlegesebb volt ez a nap, mint az eddigiek, mivel szinte a csoport egész délelőtti programjába bepillantást nyerhettünk. Jó volt látni a sok csillogó szempárt és mosolygós arcocskát, akik büszkén mutogatták szüleiknek, hogy mivel játszanak, mivel töltik napjaikat. Ezen a délelőttön olyan foglalkozásokon is részt vehettünk velük melyek a gyermekek különböző képességeinek a fejlesztését is szolgálják természetesen játékos formában, ezzel készítve fel őket az iskolára.

A foglakozások alkalmával az anyanyelvi fejlesztésen át, az emlékezet, a figyelem, a koncentráció, a feladat értés, számolási készség, társakhoz való pozitív viszonyulás mellett a magabiztosság és becsületességre, de mind ezek elsajátításához elengedhetetlen mozgáskoordinációs képességekre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Az óvónők szakmai felkészültsége, lelkiismeretes munkája, odaadó hozzáállása is megfigyelhető volt, mely után szinte kivétel nélkül minden szülő elégedettséggel nyugtázta magában, hogy valóban jó helyen, jó kezekben vannak a gyermekeik.


Vajó Bernadett
Bugyi Zsolt anyukája
Kalendárium
2018. október 19.
2018. október
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
4.766.994 látogató
Kötelező tájékoztatás

A települést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Támogatja Magyar Élelmiszerbank Egyesület logó